szombat, augusztus 8

Cry Wolf

Érdekes film volt :D Szeretem az ilyeneket, amik kicsit olyan horror szerűek, de el lehet gondolkodni rajtuk... Most is, tudtam, hogy a vörös hajú szuka a hunyó! Nem pedig Jon Bon Jovi :D Magvas gondolatok. Ismét. Tele van ez a nyár bölcsességekkel.

"Senki nem hisz egy hazudozónak, még akkor sem, ha történetesen igazat beszél."

Szerintem sokan tapasztalták már... Az ilyen kisebb füllentések eredménye, hogy már azt sem hiszik el, ami igaz.

" Elhatározzák, hogy halálra ijesztik osztálytársaikat egy interneten terjedő pletykával, mely szerint a halott lány egy Farkas névre hallgató sorozatgyilkos áldozata, aki újabb préda után kutat."

És itt kezdődik a bonyodalom... Csak a végén, az utolsó percekben derül ki, ki a Farkas. És a szereplők még csak nem is sejtik, hogy a gyilkos köztük van, egy paddal előtte ül újságíráson. Gyakran az árul el, akiről álmunkban sem gondoltuk volna.

"Valaki (vagy valami) sorra elkezd vadászni a gimnázium tanulóira, a viccnek indult játék pedig szörnyűséges valósággá válik."

Mondom én, hogy érdekes volt. Minden percben másra gondoltam, hogy ki lehet a gyilkos, de a vörös szuka egész végig gyanús volt. Persze ő csak egy embert gyilkolt meg. Ugyan, szó sincs gyilkosságokról!

Ha most kellően összezavartam mindenkit, vagy felkeltettem az érdeklődését, nézze meg a filmet! Nekem nagyon bejött.

Jared magyarhangja szar volt. Miért nem tudják eltalálni soha a csórikám hangját??? Komolyan, a Supnatban is ilyen magas, buzis hangja van, amitől szegény csak még buzisabb lett. Az eredeti hangja viszont nagyon mély. Csak úgy, mint Jensené, de az más tészta, ha Jensennek olyan hangot adnának, ami inkább hasonlít egy operaénekeséhez, attól sem lenne buzis. De Jared... Ááááh, eleve buzisan öltöztetik! xD

Amúgy most elképzeltem Jensent ezzel a hanggal... Inkább röhejes lenne, mint buzis. Estélyiben belibben Drakulához, mindenkit beszór sóval és leönt szenteltvízzel (csak biztosra megy, nem fogja kiválogatni, ki szellem és ki démon! Ugyan, ki tenné tönkre a drága estélyi ruháját, amit egyenesen Párizsból rendelt, néhány ócska szellem miatt?) aztán olyan durva koncertet ad (ami természetesen latin halandzsából áll), hogy az összes démon megdöglik, eltörik pár tükör, és hétszáz évnyi balszerencséje lesz.

Bocs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

olvassatok rendszeresen! ^^