Madison;
Megsemmisülés
Megsemmisülés
Az egész testem beleremegett. Vékony ajakgyűrűje olyan vibrációkat okozott a gerincem mentén, hogy azonnal hanyatt estem volna, ha nincs ott az ajtó, ami megtart. A vér az ereimben száguldozott, a szívem ki akarta törni a mellkasomból, szinte összezúzta a bordáimat. Éreztem cserepes ajkait a sajátomon, éreztem az orrát, ami enyhén csikizte az arcomat. Már megint megtörténik. De most már nem volt olyan undorító, sőt, most sokkal édesebb volt, Frank is gyengédebb volt, és teljesen józan. Vagy csak én gondoltam azt, hogy józan. Úgy éreztem, mintha pillanatról pillanatra terjedne szét a bénultság a testemen. Nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Azt mondta, hogy…belém szeretett?
Éreztem meleg leheletét az arcomon. Egy pillanatra ajkai eltűntek, de mielőtt bármit is tehettem volna, ismét megcsókolt. Apró csókokat lehelt újra és újra az ajkaimra. Esküszöm nem tudtam mit csinálni, egyszerűen elolvadtam. Éreztem, ahogy karjaival átöleli a derekamat, így teljesen egymáshoz simultunk. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte éreztem, ahogy a bőrünk között áramlik a meleg. Sosem voltam még ilyen közel hozzá, soha! Éreztem, ahogy meleg ujjait végigfuttatja a bőrömön, még több elektromos impulzust indítva ezzel. Szinte már remegtem az érintésétől. Ez az egész alig tartott tovább pár másodpercnél, nekem mégis óráknak tűnt.
Aztán lassan, összeszedtem a bátorságot, és az arcához emeltem a kezem. Végigsimítottam selymes arcán, mire szélesebb mosolyra húzódtak ajkai. Ismét éreztem, ahogy elhúzódik, hogy aztán újra támadást intézzen az ajkaim ellen, ezúttal erősebben. Egy századmásodpercig úgy éreztem, mintha megnyalta volna az ajkamat. Ekkor vesztem el teljesen.
Az egész arcom vörös volt, biztosan tudtam. Forróbb voltam, mint a sivatag. Eltoltam magamtól Frank arcát, elég erősen ahhoz, hogy két lépést is hátráljon. Ha lehetséges volt még jobban felmelegedni, akkor most megtettem. A hátammal még mindig az ajtónak támaszkodtam. Bárhol máshol szívesebben lettem volna, mint itt. Miért akarta megnyalni a számat? Tudom, úgy néztem ki, mint egy halálra rémült kisegér, de ez akkor is durva volt! Frank szeme pedig, ahogy rám nézett, szinte…izzott?
„Bocs.” Mondta mosolyogva. Mégis ki kér bocsánatot egy vigyorral a képén?
Lassan nagyot nyeltem. Ez most tényleg megtörtént? Istenem, kérlek, add, hogy ez a valóság legyen! Mert ha ez egy újabb álom, akkor azt nem élem túl! Ott álltunk egymással szemben, ő vigyorgott, én meg épp hányni készültem. Ez tényleg megtörtént. Mit kéne most mondanom? Tudtam, mit akarok mondani, de ilyenkor lehet ilyesmit mondani? Nagy levegőt vettem, a tüdőm szinte vibrált.
„Jól….jól vagy, Frank?”
Szemöldöke V alakba ráncolódott, de még mindig ugyanúgy mosolygott. „Hidd el….” Kezdte lassan. „Tökéletesen jól vagyok.” Ahogy befejezte, olyan szélesen mosolygott, hogy kivillant szinte az összes foga. „Miért kérdezed?” Lépett közelebb hozzám.
Olyan erősen préselődtem az ajtóhoz, ahogy csak tudtam. Miért nem tudok egyszerűen csak beleolvadni ebbe a rohadt fába? Láttam minden apró szeplőt az arcán, a karikákat a szeme alatt, a narancsos pöttyöket a mogyoróbarna szemében, azt a néhány korpát a hajában, az ajkai fölött a borostát, és végül a kedvencemet; az apró sebhelyet a szemöldökei között. Még azt is láttam, ahogy a napsugarak megcsillannak az ajakkarikáján.
Hogy csinálta? Hogy nézett ki ennyire tökéletesen ezzel a sok kis hibával és tökéletlenséggel az arcán? Ez már majdnem varázslat volt! A tekintete arra ösztökélt, hogy válaszoljak végre. Ott állt, és türelmesen várt a válaszomra. Akármilyen hülyén is hangzott minden szavam, legalább igaz volt.
„Azt mondtad, hogy ’belém szerettél’ .” Motyogtam magam elé. „És…megcsókoltál.” Mondtam, de gondot jelentett, hogy el is higgyem ezeket a szavakat. Hűű, Frank Iero már vagy ötször megcsókolt!
Frank halkan felnevetett, majd egy újabb lépést tett felém. „Hát igen, és nem hibáztathatsz semmiért! Nézz csak tükörbe! És ha jól emlékszem, az első négy alkalommal nem is ellenkeztél…” Mosolyogva forgatta a szemeit. „De aztán ellöktél magadtól, és ez eléggé rosszul esett..” Motyogta, mire leolvasd arcáról a mosoly.
Mi? Most megbántottam, mert eltoltam magamtól? „De muszáj volt! Megnyaltad a számat!”
Ismét felderült az arca, és rám mosolygott. „Igen, ezt hívják nyelves csóknak. Tudod, amikor a nyelveddel csókolózol, na!”
Undorodva ráztam a fejem, mert ez tényleg undorító! Csókolózni a nyelveddel? „FÚÚJ!” Nevettem fel, most már sokkal nyugodtabban.
Percekig csak álltunk ott, egymásra vigyorogva, pontos tükörképeként a másiknak. Bár szerintem az én mosolyom még mindig volt inkább ideges, mint boldog, de már fejlődtem. Ha belegondolok, hogy egy nappal korábban mennyire valószínűnek tartottam ezt az egészet, akkor akár a búvárkodást is kipróbálhattam volna ennyi erővel. Ez tényleg nem lehet igaz, egyszerűen képtelenség! Miért tenne Frank ilyesmit….hogy szerelmes lesz….belém?
„Tudod…” törte meg hirtelen a csöndet. „Azt hiszem fogalmad sincs róla, hogy milyen régóra várok már erre. Hogy megcsókoljalak. És most, hogy végre megtettem, teljesen megkönnyebbültem, és boldog vagyok.”
Nem tudtam mit mondhatnék erre. Ez az érzés, amit bennem keltett, egyszerűen elképesztő volt. „Tessék, a karom…” Mondtam, és kinyújtottam felé a karomat. „Csípj meg, és meglátjuk, hogy nem álmodom-e.”
Arcán ismét felderült a mosoly. Megragadta a csuklómat, és magához húzott, megint, szorosan.
Ismét éreztem, ahogy közel hajol hozzám, és éreztem az ajkait is a számon. Imádtam. Aztán elhúzódott, és csak nézett le rám a hatalmas mogyoróbarna szemeivel, válaszra várva.
„Kérlek, mondd, hogy az a rengeteg óra, míg tegnap azon tépelődtem, hogy elmondjam-e hogyan érzek irántad vagy sem, az sok idegölő gondolat, az az őrület, míg döntenem kellett, mondd, hogy megérte. Kérlek, mondd, hogy…” Idegesen ajkába harapott. „Mondd, hogy te is érzel irántam valamit. Kérlek, mondd, hogy igen.”
Szoborként álltam karjai között. Éreztem, ahogy ujjai újra és újra végigsimítanak a hátamon. Nem lehetek ezzel a fiúval, tényleg nem, de éreztem iránta valamit, és ő csak ezt kérdezte. A tudat, hogy kedvelt engem, hogy igazán tetszettem neki, újra mosolyt varázsolt az arcomra. Belenéztem sötét pupillájába, szinte elsüllyedtem a tekintetében, majd bólintottam. „Igen.”
Na ez most pont olyan volt, mint egy esküvő.
Még szorosabban ölelt, és tudtam, hogy alig bírja visszafojtani mosolyát. Az én bensőmben meg egy egész parti tört ki, de uralkodnom kellett az érzelmeimen. Aztán újra, közelhajolt hozzám, tekintetével az ajkamon, de aztán hirtelen elhúzódott.
„Mi a baj?” Kérdeztem.
Homlokát ráncolva gondolkodott valamin. „Megakarod próbálni…”Kezdte óvatosan, és már képtelen volt visszafojtani azt a vigyort. „…a nyelves csókot megint?”
Idegesen nevettem fel. Csókolózni a nyelvünkkel? Annyira undorítóan hangzik. Tényleg mindenki…így csinálja? Nagyot nyeltem, majd bólintottam. „Azt hiszem megpróbálhatjuk.” Mosolyogtam idegesen. „De előre figyelmeztetlek, hogy…tudod, nem vagyok valami jó.”
Felnevetett, majd megcsókolt. Azonnal lehunytam a szemem, és vártam újra azt az érzést, ahogy végignyal az ajkamon. Először megint megijedtem, de aztán szétnyitottam ajkaimat, és éreztem a nyelvét a számban. Nem tudtam mit csináljak, úgyhogy nem csináltam semmit. De éreztem, hogy ennyi neki nem elég, ahogy ajkaival és nyelvével még többet akar, így gyengéden visszacsókoltam. Olyan….furcsa volt. De aztán néhány perccel később élvezni kezdtem.
Végül elhúzódtunk egymástól, de a mosoly az arcán újra felmelegítette a szívemet. „Milyen voltam?” Kérdeztem idegesen.
Felnevetett.
„Nem volt rossz, de kivételesen a rossz a legjobb, ugyanis azt jelenti, hogy még többet kell gyakorolnunk.” Vigyorgott rám egy sunyi mosollyal, majd rám kacsintott, és együtt nevettünk fel.
[Srilankan♥]
Olyan.... Huh.... Imádom... Ezzzz... Huh..... Komolyan, sírva fakadtam, miközben olvastam.
Fordította: Semy
Éreztem meleg leheletét az arcomon. Egy pillanatra ajkai eltűntek, de mielőtt bármit is tehettem volna, ismét megcsókolt. Apró csókokat lehelt újra és újra az ajkaimra. Esküszöm nem tudtam mit csinálni, egyszerűen elolvadtam. Éreztem, ahogy karjaival átöleli a derekamat, így teljesen egymáshoz simultunk. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte éreztem, ahogy a bőrünk között áramlik a meleg. Sosem voltam még ilyen közel hozzá, soha! Éreztem, ahogy meleg ujjait végigfuttatja a bőrömön, még több elektromos impulzust indítva ezzel. Szinte már remegtem az érintésétől. Ez az egész alig tartott tovább pár másodpercnél, nekem mégis óráknak tűnt.
Aztán lassan, összeszedtem a bátorságot, és az arcához emeltem a kezem. Végigsimítottam selymes arcán, mire szélesebb mosolyra húzódtak ajkai. Ismét éreztem, ahogy elhúzódik, hogy aztán újra támadást intézzen az ajkaim ellen, ezúttal erősebben. Egy századmásodpercig úgy éreztem, mintha megnyalta volna az ajkamat. Ekkor vesztem el teljesen.
Az egész arcom vörös volt, biztosan tudtam. Forróbb voltam, mint a sivatag. Eltoltam magamtól Frank arcát, elég erősen ahhoz, hogy két lépést is hátráljon. Ha lehetséges volt még jobban felmelegedni, akkor most megtettem. A hátammal még mindig az ajtónak támaszkodtam. Bárhol máshol szívesebben lettem volna, mint itt. Miért akarta megnyalni a számat? Tudom, úgy néztem ki, mint egy halálra rémült kisegér, de ez akkor is durva volt! Frank szeme pedig, ahogy rám nézett, szinte…izzott?
„Bocs.” Mondta mosolyogva. Mégis ki kér bocsánatot egy vigyorral a képén?
Lassan nagyot nyeltem. Ez most tényleg megtörtént? Istenem, kérlek, add, hogy ez a valóság legyen! Mert ha ez egy újabb álom, akkor azt nem élem túl! Ott álltunk egymással szemben, ő vigyorgott, én meg épp hányni készültem. Ez tényleg megtörtént. Mit kéne most mondanom? Tudtam, mit akarok mondani, de ilyenkor lehet ilyesmit mondani? Nagy levegőt vettem, a tüdőm szinte vibrált.
„Jól….jól vagy, Frank?”
Szemöldöke V alakba ráncolódott, de még mindig ugyanúgy mosolygott. „Hidd el….” Kezdte lassan. „Tökéletesen jól vagyok.” Ahogy befejezte, olyan szélesen mosolygott, hogy kivillant szinte az összes foga. „Miért kérdezed?” Lépett közelebb hozzám.
Olyan erősen préselődtem az ajtóhoz, ahogy csak tudtam. Miért nem tudok egyszerűen csak beleolvadni ebbe a rohadt fába? Láttam minden apró szeplőt az arcán, a karikákat a szeme alatt, a narancsos pöttyöket a mogyoróbarna szemében, azt a néhány korpát a hajában, az ajkai fölött a borostát, és végül a kedvencemet; az apró sebhelyet a szemöldökei között. Még azt is láttam, ahogy a napsugarak megcsillannak az ajakkarikáján.
Hogy csinálta? Hogy nézett ki ennyire tökéletesen ezzel a sok kis hibával és tökéletlenséggel az arcán? Ez már majdnem varázslat volt! A tekintete arra ösztökélt, hogy válaszoljak végre. Ott állt, és türelmesen várt a válaszomra. Akármilyen hülyén is hangzott minden szavam, legalább igaz volt.
„Azt mondtad, hogy ’belém szerettél’ .” Motyogtam magam elé. „És…megcsókoltál.” Mondtam, de gondot jelentett, hogy el is higgyem ezeket a szavakat. Hűű, Frank Iero már vagy ötször megcsókolt!
Frank halkan felnevetett, majd egy újabb lépést tett felém. „Hát igen, és nem hibáztathatsz semmiért! Nézz csak tükörbe! És ha jól emlékszem, az első négy alkalommal nem is ellenkeztél…” Mosolyogva forgatta a szemeit. „De aztán ellöktél magadtól, és ez eléggé rosszul esett..” Motyogta, mire leolvasd arcáról a mosoly.
Mi? Most megbántottam, mert eltoltam magamtól? „De muszáj volt! Megnyaltad a számat!”
Ismét felderült az arca, és rám mosolygott. „Igen, ezt hívják nyelves csóknak. Tudod, amikor a nyelveddel csókolózol, na!”
Undorodva ráztam a fejem, mert ez tényleg undorító! Csókolózni a nyelveddel? „FÚÚJ!” Nevettem fel, most már sokkal nyugodtabban.
Percekig csak álltunk ott, egymásra vigyorogva, pontos tükörképeként a másiknak. Bár szerintem az én mosolyom még mindig volt inkább ideges, mint boldog, de már fejlődtem. Ha belegondolok, hogy egy nappal korábban mennyire valószínűnek tartottam ezt az egészet, akkor akár a búvárkodást is kipróbálhattam volna ennyi erővel. Ez tényleg nem lehet igaz, egyszerűen képtelenség! Miért tenne Frank ilyesmit….hogy szerelmes lesz….belém?
„Tudod…” törte meg hirtelen a csöndet. „Azt hiszem fogalmad sincs róla, hogy milyen régóra várok már erre. Hogy megcsókoljalak. És most, hogy végre megtettem, teljesen megkönnyebbültem, és boldog vagyok.”
Nem tudtam mit mondhatnék erre. Ez az érzés, amit bennem keltett, egyszerűen elképesztő volt. „Tessék, a karom…” Mondtam, és kinyújtottam felé a karomat. „Csípj meg, és meglátjuk, hogy nem álmodom-e.”
Arcán ismét felderült a mosoly. Megragadta a csuklómat, és magához húzott, megint, szorosan.
Ismét éreztem, ahogy közel hajol hozzám, és éreztem az ajkait is a számon. Imádtam. Aztán elhúzódott, és csak nézett le rám a hatalmas mogyoróbarna szemeivel, válaszra várva.
„Kérlek, mondd, hogy az a rengeteg óra, míg tegnap azon tépelődtem, hogy elmondjam-e hogyan érzek irántad vagy sem, az sok idegölő gondolat, az az őrület, míg döntenem kellett, mondd, hogy megérte. Kérlek, mondd, hogy…” Idegesen ajkába harapott. „Mondd, hogy te is érzel irántam valamit. Kérlek, mondd, hogy igen.”
Szoborként álltam karjai között. Éreztem, ahogy ujjai újra és újra végigsimítanak a hátamon. Nem lehetek ezzel a fiúval, tényleg nem, de éreztem iránta valamit, és ő csak ezt kérdezte. A tudat, hogy kedvelt engem, hogy igazán tetszettem neki, újra mosolyt varázsolt az arcomra. Belenéztem sötét pupillájába, szinte elsüllyedtem a tekintetében, majd bólintottam. „Igen.”
Na ez most pont olyan volt, mint egy esküvő.
Még szorosabban ölelt, és tudtam, hogy alig bírja visszafojtani mosolyát. Az én bensőmben meg egy egész parti tört ki, de uralkodnom kellett az érzelmeimen. Aztán újra, közelhajolt hozzám, tekintetével az ajkamon, de aztán hirtelen elhúzódott.
„Mi a baj?” Kérdeztem.
Homlokát ráncolva gondolkodott valamin. „Megakarod próbálni…”Kezdte óvatosan, és már képtelen volt visszafojtani azt a vigyort. „…a nyelves csókot megint?”
Idegesen nevettem fel. Csókolózni a nyelvünkkel? Annyira undorítóan hangzik. Tényleg mindenki…így csinálja? Nagyot nyeltem, majd bólintottam. „Azt hiszem megpróbálhatjuk.” Mosolyogtam idegesen. „De előre figyelmeztetlek, hogy…tudod, nem vagyok valami jó.”
Felnevetett, majd megcsókolt. Azonnal lehunytam a szemem, és vártam újra azt az érzést, ahogy végignyal az ajkamon. Először megint megijedtem, de aztán szétnyitottam ajkaimat, és éreztem a nyelvét a számban. Nem tudtam mit csináljak, úgyhogy nem csináltam semmit. De éreztem, hogy ennyi neki nem elég, ahogy ajkaival és nyelvével még többet akar, így gyengéden visszacsókoltam. Olyan….furcsa volt. De aztán néhány perccel később élvezni kezdtem.
Végül elhúzódtunk egymástól, de a mosoly az arcán újra felmelegítette a szívemet. „Milyen voltam?” Kérdeztem idegesen.
Felnevetett.
„Nem volt rossz, de kivételesen a rossz a legjobb, ugyanis azt jelenti, hogy még többet kell gyakorolnunk.” Vigyorgott rám egy sunyi mosollyal, majd rám kacsintott, és együtt nevettünk fel.
[Srilankan♥]
Olyan.... Huh.... Imádom... Ezzzz... Huh..... Komolyan, sírva fakadtam, miközben olvastam.
Fordította: Semy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése